Judit Váradi PHD
professor of Debrecen University Music Department
Én egy másik szegmensből fogom ugyanezt a területet megközelíteni, az én történetem 2000-ben indul. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának teljes állású oktatói munkája mellett 2000-ben vetettem föl azt az ötletet, és szerencsére nyitott kapukat döngettem, hogy én olyan sok olyan rést látok, amit a művészeti élettel szeretnék betölteni, hogy kaptam egy művészeti menedzser állást is. Én nagyon-nagyon vágytam arra, hogy megmutassuk azt, hogy Debrecenben is élnek művészek, nem csak Budapestről érkezhet egy művész hozzánk. És abban az időszakban kerestek meg az általános iskolai énektanárok, hogy segítsek nekik, mert csökkent az ének-zeneórák száma - gondoltam-e arra, hogy ifjúsági gyermekkoncerteket rendezek.
Innen indult tulajdonképpen a lassan 23 éves missziónk, amit mi itt fölvállaltunk az egyetem falain belül, egy teljesen rendhagyó kezdeményezésként én az egyetemistákkal csinálom ezeket a műsorokat. Nagyon magas színvonalon, mert pontosan tudjuk, hogy a gyerekeknek nem szabad mást mutatni, csakis a legjobbat, mert meg tudja állapítani és magával viszi azt is, ha nem a legszebb élményt adtuk neki. Évente három előadást rendezünk, és nagyon boldog vagyok, hogy ez a féle elhivatottság a kollégáimon is megmutatkozik: tehát nem mindegyiket én vezetem, nem mindegyiket én találom ki, hanem egyre többen állnak és csatlakoznak hozzánk.
És pontosan ez biztosítja azt, hogy különböző gondolkodásban különböző konstrukciókat, tehát nagyon-nagyon változatos műsorokat tudunk mutatni a tanulóknak és egy-egy előadást ötször-hatszor szoktunk ismételni. Azért nem többször - egyébként lenne rá kereslet -, mert nem professzionális együttesek vagyunk, tehát egy egyetemista hármat hiányozhat az adott féléves tantárgyáról, és ha én ebből már két szerdát mondjuk betáblázok a tuti biztos hiányzásával, akkor már csak egyszer lehet beteg a félév során. Ez az a terület, amiből én 2010-ben doktoráltam és a doktori témámat is ez a terület adta. Akkor még Magyarországon nem lehetett zenepedagógiából doktorálni, úgyhogy Finnországig kellett mennem érte.
Én két nagyon számomra szívmelengető élményt szeretnék önökkel megosztani. Az egyik az volt, amikor egy diplomázó hallgatónk elém állt, és megkérdezte, hogy tudom-e, hogy miért lett zenész? Fogalmam sem volt róla, és ő elmesélte nekem, hogy az ifjúsági hangversenyen látta meg azt a hangszert, amire ő úgy gondolta, hogy ő ezt mindenképpen megtanulja, hogy hogyan működik. Tehát tíz évesen a kisfiú hazament, és azt mondta, hogy ő szeretne zeneiskolás lenni. Hát a szülők azt mondták, hogy szó sem lehet róla, ez így nem működik. És ő addig-addig erősködött, heteken keresztül, ahogy ő elmesélte nekem, hogy apuka beültette a kocsiba, megállt a zeneiskola mellett, vagy lassított, és azt mondta, hogy azon az ajtón kell bemenni, és nem ment be vele. És az a gyerek tízévesen úgy gondolta, hogy neki ott be kell menni, és ő önmaga a felvételizett, beiratkozott, elintézte. Persze apuka az egyik legbüszkébb koncertlátogatónk volt, utána, amikor már kiderült, hogy érdemes volt megtenni. Tehát ez az egyik nagyon nagy sikerélményem, hát ez úgy 10 évre erőt adott nekem.
A következő 10 éves erőt pedig egy levél egy megkeresése okozta, amikor kaptunk egy nagyon rövid levelet, hogy rendezzük-e még az ifjúsági koncertjeinket. Visszaírtuk, hogy természetesen, és a teljes részletes programot becsatoltuk neki. Utána pedig kaptam egy hosszabb levelet, hogy Kisvárdán tanít: ilyen szerencsém volt, hogy a kisvárdai ének-zene tanár keresett meg, hogy ő nálam nőtt föl ezeken az ifjúsági koncerteken, és elhozná 100 kilométer távolságról az osztályát, és ez ténylegesen így is történt.
A magyar zeneművészeti felsőoktatásban még gyerekcipőben jár ez a dolog, viszont a nyugat-európai egyetemeken teljes értékű mesterképzés az, hogy valaki koncertpedagógussá válhat. A zeneművészeti felsőoktatásban 2014-ben megjelent a koncertpedagógia tantárgyként. Fél éves tantárgy, én tanítom, heti két órát kaptunk rá. Ez mindegyik Zeneművészeti Egyetemen benne van. Miért fontos? Azért, mert tudni kell, hogyan állítunk össze egy ifjúsági koncertet. Tehát azt, hogy hogyan épül fel, milyen stílusban, milyen műfajban, mit tudok a fiataloknak mutatni. Ez azt hiszem kulcsfontosságú kérdés.
A legutolsó kutatásunk, ami erre fókuszált 2018-19-ben, pont az életünket kettéválasztó covid előtti időszakban készült. Egy olyan kutatás futott le az észak-alföldi régióban, hogy van-e lehetőségük a gyermekeknek élő művészeti - nem csak zenei! - hanem élő művészeti rendezvényeken részt venni. Elárulom, 42 százaléka a gyermekeknek volt már hangversenyen. Ez egy ötdimenziós kutatás volt, tehát nem csak a tanulókat kérdeztük meg, hanem a tanárokat, szülőket, iskolaigazgatókat és szolgáltatókat is. Viszont azt is hozzáteszem a 42 százalékhoz - ami azért nem annyira rossz eredmény, de még nagyon sokat lehet rajta javítani -, hogy utána megkérdeztük, mennyien kedvelték ezeket az eseményeket? És bizony ott már volt egy sokkal nagyobb szórás, a 42 százaléknak közel a felét elvesztettük. amikor arra kellett felelni, hogy szerettem vagy nem szerettem ezt az élményt. Miért? Azért, mert nagyon sokan úgy tartják meg az ifjúsági koncerteket, hogy nincs semmiféle tapasztalatuk vagy tudásuk, és legfőképpen nem megfelelően van kiválasztva a gyermekek számára a műsor. Tehát ez egy olyan felkiáltójel, amire igenis oda kell figyelnünk.
